Amikor beléptem a szobámban anya már várt. Azt hittem, hogy nagyon le fog szidni, és hogy többé ki sem tehetem a lábam sehová…de az elképzeléseimhez képest minden jól ment.
- Szia! Jól vagy? Mesélj mi történt?
- Szia anya! Ugyan mi bajom lenne… jól vagyok, nem történt semmi.( válaszoltam unottan, hiszen sosem mesélek el anyának semmit ha kérdez, akkor csak annyi a válaszom, hogy semmi. Akkor mesélek csak ha magamtól akarom mondani.)
- Jó rendben, csak már nagyon aggódtam érted.
- Jajj anya ne csináld már, nem vagyok kislány. És különben is, tudtad, hogy hol vagyok.
- Igen ez igaz, de akkor is ne feledd, hogy egy másik országban vagyunk, és ezeket a fiúkat személyesen nem ismered igazán.
- Anya ezt most itt fejezd be! Billék egyáltalán nem olyanok! Nagyon rendesek.
- Jó én elhiszem, de a további néhány napban nem szeretném ha estére elmennél főleg nem olyan messzire.
- Miről beszélsz??? Nem Stuttgartba vagy Münchenbe mentünk…mert az igen messze van...de Loitsche egyáltalán nincs messze.
- Nembánom. Akkor sem mehetsz többet el este. Napközben mehetsz, de estére haza kell jönnöd.
- Jó oké! Nyugi!
- Na jó! Mi elmegyünk apáddal vacsorázni este, egy étterembe a város másik végébe. Velünk jössz?
- Hát…nem, azt hiszem inkább korán lefekszem, alszom egy jót…(mondtam, és közben az estét terveztem Billel)
- Hát te tudod. Nem fontos megvárnod minket, bizonyára nagyon későn jövünk. Aludj csak nyugodtan.
A délutánt a szobámban töltöttem tv-zéssel, és zenehallgatással. Aztán este nyolc után kopogott anya, gyorsan szétszedtem az ágyam, hogy hihetőbb legyen a pihenős sztorim, és kinyitottam az ajtót.
- Csak szólni akartam, hogy indulunk. De látom már feküdtél az ágyban…
- Ja igen egy kicsit fáradt vagyok (mondtam a szememet dörzsölve)
- Na jó hát akkor jó pihenést!
- Köszi! Nektek pedig jó szórakozást.
- Köszi! Hát akkor szia!
- Szia!
Mihent bezártam az ajtót elkezdtem készülődni. Az egész bőröndömet magamra húztam, mire végül eldöntöttem, hogy egy fariszoknyát veszek fel a kedvenc csíkos harisnyámmal, és a fekete térdig érő csizmámmal, ami tök jól megy a kabátomhoz. Nem tudom miért de azt akartam hogy Bill úgy lásson, ahogy még eddig soha. Már éppen a sminkemmel szenvedtem amikor megszólalt a telefon.
- Szia Dóri! Na hogy ment? Eljöhetsz?
- Szia! Hát elég tűrhető volt, de anya azt mondta hogy többet estére nem mehetek el…napközben bármikor, de estére vissza kell érnem.
- Szóval akkor ma már nem találkozhatunk? (Bill hangja szomorú lett)
- Azt nem mondtam! Ma elmentek a város másik felébe vacsizni apával, és csak későn jönnek vissza. Én pedig beadtam nekik hogy fáradt vagyok, nem megyek velük és inkább alszok.
- Wow…remek! Akkor egy fél óra múlva ott vagyok érted! Várni foglak a parkolóban.
- Oké! Ott leszek! Szia!
Gyorsan eltelt az a fél óra. Épp hogy teljesen kész lettem. Izgatottan mentem le a parkolóhoz. Amikor leértem egy kicsit csalódtam, mert nem volt ott senki. Percenként az órámat lestem, amikor egy sötét autó mögül egyszer csak előugrott Bill!
- Huhh! De csinos ma valaki!
- Áhhh! Te bolond! Nagyon megijesztettél! De azért köszi!
- Jajj bocsi! Nagyon nem akartalak! (mosolyog, és közben megölel)
- Na és hova megyünk?
- Várj egy percet, megbabonáztál…mindent elfelejtettem…
- Jajj! Ne hülyülj már!(nevetek) Szóval hova megyünk?
- Igazából nem terveztem konkrétan semmit el. De ha gondolod kimehetnénk a külvárosba. Megmutatnám a kedvenc helyemet a stúdiónktól nem messze. Néha kijárok oda, amikor egyedül akarok lenni. Arról a helyről, még a többiek sem tudnak, csak Tom.
- Ohh és most meg akarod mutatni nekem… de jó!
- Na de szerintem hívjunk taxit, és induljunk, mert sosem érünk oda.
- Ok! Rendben.
Nemsokára megérkezett a taxi. Beszálltunk, és kivitt minket a külvárosba. Sokat gyalogoltunk mire majdnem kiértünk a külvárosból is. Valami erdőszerű helyen voltunk.
- Hé Bill! Messze van még? Lassan már lemegyünk a térképről is!(nyafogtam)
- Nyugi! Mindjárt ott vagyunk!
Az erdőn túl egy kis patak mellett volt egy gyönyörű tisztás, egy nagy fával és kisebb sziklakövekkel. Amikor odaértünk Bill megszólalt:
- Itt vagyunk! Ez az én helyem! És most már a tied is! (és közben körbevilágította egy elemlámpával)
- Oh! Bill ez gyönyörű! Köszönöm, hogy elhoztál ide!
Bill levette a pulcsiját és leterítette, hogy ráüljünk.
- Bill meg fogsz fázni!
- Dehogy fázom meg! Vastag a kabátom!
- Na jó, hát te tudod! De nem szeretném, hogy beteg legyél!
- Nem leszek az!
Leültünk a kövekhez, és beszélgettünk. Rájöttünk, hogy rengeteg dologban van köztünk hasonlóság, főleg az érzéseinket illetően. Egy idő után azonban feltámad a szél, és nagyon hideg lett!
- Fázol? (kérdezte Bill)
- Egy kicsit.
- Várj meg itt hozok keresek száraz faágakat, és rakok tüzet.
- Oké! De siess!
Pár perc múlva már ott ültünk egymás mellett a tűznél. Én néztem a tüzet, Bill pedig engem.
- Fázol még? (kérdezte)
- Már nem annyira.
- Gyere ülj közelebb.
- Oké! (közelebb ültem, és átölelt)
- Így máris jobb! Ugye?
- Igen!(mondtam, aztán hirtelen csend lett… bennem elkezdtek kavarogni az érzések. A csók, ez az ölelés, az első találkozás….minden ami Billel kapcsolatos. Ráhajtottam a fejemet a vállára.)
- (majd megint megcsókolt.) Bocsi! Nem tudom mi van velem. Remélem nem haragszol.
- Semmi baj… (majd én is megcsókoltam)
- Dóri…én azt hiszem beléd szerettem…ne kérdezd miért és hogyan de…
- Pszt! (vágok közbe)….ne mondj semmit….tudom mit érzel…én is így vagyok vele.
Ott ültünk még egy darabig összebújva a tűznél, aztán amikor már a hó is elkezdett esni jobbnak láttuk ha visszamegyünk a hotelbe. Bill felkísért a szobámba, és leültünk az ágyra. Beszélgettünk kettőnkről, majd elaludtunk.
