Épp hogy kipakoltam a cuccaimat, anya kopogott, hogy siessek, mert megyünk apa volt munkatársáékhoz ebédelni. Ők a külvárosban laknak, egy bérházban. Az első találkozás jobban sikerült mint vártam. Apa volt munkatársa Oliwer és a felesége Kathrin egész jófejek, bár legtöbbször nem értem mit is mondanak… Bemutatták a lányukat Helenát is, és mondták, hogy a fiuk Mäx most nincs otthon, mert elment Hannoverbe a barátaihoz 2 hétre. Aztán apáék leültek Oliwerékkel beszélgetni, és meg Helenával próbáltam kommunkikálni több-kevesebb sikerrel.
- Beszélsz németül? (kérdezte Helena)
- Egy kicsit…. De inkább franciául és angolul tudok.
- Oké! Nem gond…mi a suliban angolt és franciát tanulunk.
- Akkor oké! Majd csak megértjük egymást valahogy.
- Nem jössz be a szobámba, beszélgessünk inkább ott…
- Ha gondolod…
Belépve a szobájába meglepődtem a rengeteg poszteren ami a falon volt….egy milliméternyi hely sem volt... se a falon, sem a szekrényeken…sehol…minden tele volt Silbermond, Killerpilze, Nevada Tan, Juli, Die Ärtze, és Rammstein poszterekkel…
Látta hogy nézem a posztereket, és rögtön megkérdezte, hogy ismerem e ezeket az együtteseket…
- Persze ismerem…
- És szereted? Vagy milyen zenét szeretsz?
- A Silbermondot, Killerpilzet, és a Nevada Tan néhány számát szeretem…de az én kedvencem a Tokio Hotel….és LaFeet is nagyon szeretem, az Oomph!-ot is meghallgatom
- Tokio Hotel??? Jajj nálatok Magyarországon is úgy fel vannak kapva? Én már unom őket… eleinte szerettem a TH-t de most már utálom….rájöttem hogy milyen kis béna srácok…tiszta gáz…na de hát te tudod…
- Felőlem mondhat bárki bármit én szeretem…
- Jó oké…hagyjuk. Szilveszterkor hol leszel?
- Nem tudom…apáék a szüleiddel lesznek itt nálatok, úgy tudom…én pedig majd elleszek valahol..
- Gyere el velem és a barátnőimmel..mi a belvárosba megyünk egy menő szórakozóhelyre…lesz minden, pia, zene…ráadásul nem a csövesek járnak oda.
- Köszi a meghívást, szívesen elmegyek veletek.
- Akkor ezt megbeszéltük. Voltál már itt a városban?
- Már egy párszor de csak átutazóban…úgy igazából még nem láttam Berlint.
- Elmehetünk várost nézni ha van kedved…
- Az nagyon jó lenne…
- Oké akkor menjünk szóljunk a szülőknek és járjuk végig Berlint.
Késő estig mászkáltunk Berlinben…így még szebb volt a város mint amikor csak átutaztam rajta. Az esti fények pedig csak még szebbé tették, de mégis folyton csak Rita és Bill járt a fejemben… akárhányszor megláttam egy emeletes buszt mindig hevesebben dobogott a szivem…bár tudtam, hogy akkora szerencsém úgysem lesz hogy találkozzak a THval…de a szívem mélyén még nem adtam fel…
Végül mire már fél Berlint bejártuk visszamentünk Helenáékhoz…
- Na hogy éreztétek magatokat? (kérdezte Oliwer)
- Jól köszönjük, bejártuk a fél várost (én)
- Na és hogy tetszik Berlin? (Kathrin)
- Már láttam egy párszor átutazóban, de így most sokkal szebb, ráadásul most kivilágítva is láthattam…fantasztikus, azt hiszem kezdem érteni miért is volt kiskoromtól kezdve ez az egyik kedvenc városom.
- Örülök, hogy jól érezted magad, de most már lassan vissza kellene mennünk a hotelba (mondta apa)
Elköszöntünk Oliweréktől és visszamentünk a hotelbe. Én este sokáig ültem a hotelszobám erkélyén, és néztem a várost, vagyis inkább csak az Alexanderplatz-ot hiszen ott voltunk egy hotelben. Titokban reménykedtem, hogy meglátok majd egy szürke emeletes buszt, amiből kiszállnak a fiúk és bejönnek a hotelba, bár tudtam, hogy ez lehetetlen.
